Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!


Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Magyar Festészet Napját Szigetszentmiklóson, az első Miklósi Városnapok részeként.

Az Insula Festőház Akció Festészet programján 13 meghívott művész alkotott a közönség előtt. Az elkészült festmények többségét városi intézményekbe helyezik ki, három alkotást pedig a város testvértelepüléseinek küldöttségei kaptak ajándékba. A rendezvényen a látogatók különböző képzőművészeti technikákat próbálhattak ki, a programot pedig zenei előadások és karikatúrarajzolás is színesítette. Lázár Gergő, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója rádiónknak elmondta, az esemény jótékony célt is szolgált: az élményfestés részvételi díjaiból és a helyi művészek által felajánlott alkotások online árveréséből befolyó összeget a Petőfi utccai iskola felújítására fordítják. Hozzátette, a jótékonysági árverés résztvevői nemcsak egy nemes ügyhöz járulhatnak hozzá, hanem értékes műalkotásokkal is gazdagodhatnak. Somogyi György, Puha Ferenc, Kertai Zalán, Nagy-Szilvási Gabriella, Takács Zoltán és Aknay János felajánlott festményeire október 18-ig lehet licitálni a Galéria Savaria internetes felületén. A befolyt összeget az iskola felújítására fordítják.
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes interjú itt meghallgatható:


Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.
Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.
Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon