Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 03. kedd Győző napja van.
Mentorprogram 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Szigetszentmiklóson indítják el az országos drogprevenciós mentorprogramot.

2026/09/18 - 11:37

Drogprevenciós kerekasztal-beszélgetést rendeznek szeptember 21-én Szigetszentmiklóson. Az eseménynek a Városi Könyvtár és Közösségi Ház ad otthont, délután két órától. A rendezvényen az Anti-Drug World Federation országos mentorprogramját is bemutatják. Tóth Attila, az Anti-Drug World Federation elnöke rádiónknak elmondta, a kezdeményezés célja, hogy felkészített mentorok személyes és rendszeres kapcsolatot alakítsanak ki a fiatalokkal, segítsék őket a problémák felismerésében, és szükség esetén a megfelelő szakmai támogatáshoz irányítsák őket. A program a drogprevenció mellett a sportot, az oktatást és a közösségépítést is eszközként használja. Hozzátette, a kerekasztal-beszélgetésre minden érdeklődőt várnak, köztük pedagógusokat és a fiatalokkal foglalkozó szakembereket is. Hangsúlyozta, hogy a fiatalok egymás között is könnyebben meg tudjanak nyílni, és őszintébben beszéljenek a problémáikról. A kezdeményezés ezért az idősebb fiatal korosztály tagjaira is számít. Kiemelte, a cél, hogy a kortárs mentorok saját tapasztalataik és közvetlenebb kommunikációjuk révén segítsék fiatalabb társaikat, valamint támogassák a drogprevenciós munkát.

Kép forrása: pixabay.com

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink