A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


Külföldi fellépők színesítik a Szigetszentmiklós Summerfestet.

Nemzetközi fellépőkkel és változatos kulturális programokkal várja az érdeklődőket az idei Summerfest Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amelyet augusztus 15. és 20. között rendeznek meg Szigetszentmiklóson. Lázár Gergő, a szervező Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója rádiónknak elmondta, a fesztivál vendégei között idén Chile, Görögország, Uruguay és Szlovákia néptáncosai és szerepelnek, akik a hazai fellépőkkel együtt mutatják be országaik kulturális hagyományait. Augusztus 16-án rendezik meg a Magyar Gála Táncpanoráma első estjét, amelyen a Napraforgók és a Kéve Néptáncegyüttes mellett Grúzia, Szlovákia és Chile művészei lépnek színpadra. A záróesten pedig Chile, Grúzia, Görögország, Szlovákia és a Napraforgók Táncegyüttes is fellép. Az augusztus 15. és 20. között megrendezendő nemzetközi kulturális fesztivál több programja ingyenesen látogatható, ugyanakkor egyes rendezvényekre korlátozott számban állnak rendelkezésre belépők. Lázár Gergő hozzátette, azt javasolják, hogy akik a jegyköteles eseményeken szeretnének részt venni, időben gondoskodjanak a belépők megvásárlásáról, így elkerülhetik, hogy lemaradjanak a nagy érdeklődésre számot tartó programokról. A fesztivál részletes programja, valamint az online jegyvásárlási lehetőség a summerfest-szszm.com oldalon érhető el.
Kép forrása: Summerfest Szigetszentmiklós hivatalos közösségi oldala
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon