Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 08. vasárnap Zsombor napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Új stúdió segíti az elindulást 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Pályakezdő esküvői vállalkozókat támogató stúdió nyílt Szigetszentmiklóson.

2026/07/21 - 14:29

A Rose & Co. Experience Studio célja, hogy összefogja a térségben dolgozó, elsősorban pályakezdő esküvői és szépségipari vállalkozókat, valamint lehetőséget biztosítson számukra a szakmai fejlődésre és a kapcsolatépítésre. Rózsa Szilvia esküvői tanácsadó, a stúdió tulajdonosa rádiónknak elmondta, Szigetszentmiklóson számos esküvői és szépségipari szolgáltató működik, ezért fontosnak tartja, hogy ezek a szakemberek megismerjék egymást, és közösen dolgozzanak saját, valamint a helyi vállalkozói közösség fejlődéséért. Kiemelte, a program elsődleges célja a pályakezdő vállalkozók támogatása és egy hosszú távon is együttműködő szakmai közösség kialakítása. A programban részt vevők üzleti támogatást, pénzügyi tanácsadást és lélekmentor segítséget is igénybe vehetnek annak érdekében, hogy sikeresen építsék fel vállalkozásukat. Rózsa Szilvia, a Rose & Co. Experience Studio tulajdonosa, esküvői tanácsadó hozzátette, a stúdió célja nem csupán az, hogy a résztvevők elsajátítsák az esküvői szakmához szükséges ismereteket, hanem az is, hogy minden fontos területen támogatást kapjanak. Kiemelte, a kezdeményezés a szakmai fejlődés mellett a vállalkozói és személyes kihívások kezelésében is segítséget kíván nyújtani a jelentkezőknek.

Kép forrása: Rose & Co. Experience Studio hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap című reggeli műsorban készült teljes interjú itt meghallgató:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink