Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 08. vasárnap Zsombor napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Több mint 30 gyermek táborozhat
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Ingyenes nyári tábort biztosítanak a szigetszentmiklósi rászoruló gyermekeknek.

2026/06/16 - 14:46

A program keretében július 27. és augusztus 2. között Szokolya–Királyrét lesz a tábor helyszíne, ahol mintegy 30–35 gyermek vehet részt egyhetes, felhőtlen kikapcsolódáson.A Szigetszentmiklósi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Cigány Civil Szervezet által szervezett nyári táboroztatás célja, hogy olyan gyermekek is eljuthassanak nyaralni, illetve részt vehessenek táborozásban, akiknek családi helyzete vagy anyagi körülményei ezt nem tennék lehetővé. Nagy János polgármester rádiónknak elmondta,  szervezet a program megvalósításához 1,5 millió forint támogatási igényt nyújtott be, ugyanakkor az önkormányzat a tervezettnél magasabb összeggel járul hozzá a táborozáshoz, így végül 1 millió 800 ezer forint támogatást biztosít a gyermekek nyári üdültetésére.

Kép forrása: Nagy János hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink