Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 01. kedd Egon napja van.
Gyorsan telnek a turnusok 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Fogynak a helyek a nyári táborokba.

2026/05/15 - 13:27

Érdemes minél hamarabb lefoglalni a nyári táborokat, mert gyorsan telnek a helyek – erre hívta fel a szigetszentmiklósi és térségi szülők figyelmét Tóth Béla, a táborfigyelő.hu oldal vezetője. Mint azt elmondta, jelenleg még bőséges a kínálat, ugyanakkor hétről hétre egyre kevesebb szabad lehetőség marad. Hozzátette, ár-érték arányban is azok járhatnak a legjobban, akik időben foglalnak, hiszen a legnépszerűbb táborok helyei fogynak el a leggyorsabban. Kiemelte, összesen közel 800 tábor szerepel a kínálatban, ezért minden korosztály számára találhatnak megfelelő programot a szülők. A hagyományos nyári táborok továbbra is népszerűek a családok körében, így az idegen nyelvi, kézműves és lovas táborok idén is elérhetők a kínálatban. Tóth Béla, a táborfigyelő.hu oldal vezetője hangsúlyozta, az elmúlt években nagy érdeklődés övezte a mindennapi programokhoz kapcsolódó, valamint a klasszikus kikapcsolódást nyújtó táborokat is. Hozzátette, a hagyományos lehetőségek mellett számos új és különleges tábor is megjelent az oldalon, így minden korosztály megtalálhatja a számára legkedvezőbb programot.

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Kép forrása: pixabay.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Mammográfia
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink