Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Szenzációk szőrmentén (május 13.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2026-05-13

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha műsorunk hallgatásával útnak indulnak a környék látni- és hallgatni valóinak számbavételére. 2026. május 13-án, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétlés idején, továbbá a hangos archívum segítségével bármikor a Csepel-sziget különlegességeiről szóló műsorunk, a Sziget Szelet XVIII. évfolyamának 20. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Napjainkat sajnos uralja a szenzációhajhász újságírás, az úgymond jó történéseknek ebben a felforgatott értékrendű világban kicsi a hírértéke, ám a természeti és az ember által okozott katasztrófáknak, a nagy baleseteknek, általában mindennek, ami hátrányosan érinti az életminőséget, annál nagyobb. Azt mondják sok szerkesztőségben indokul: „erre van közönségigény”. Könnyű ezt ott nagyképűen megfogalmazni, ahol semmi mással nem törődnek – pedig egyszer kipróbálhatnák, milyen a szívderítő, előremutató, békés ügyekkel való foglalkozás. Persze, miután a nagy hírügynökségekben is hasonlóan eltorzult az értékrend, mindenütt sokkal könnyebb és gyorsabb, jóval kevesebb munkával jár a bőséges katasztrófa-kínálatból válogatni, mint keresgélni a kevés hasznos, békés történet között. Mi maradunk a pozitív kicsengésű eseményeknél, ezekről is lehet sok érdekességet közreadni. Nemcsak Szigetszentmiklós, hanem a térség többi települése is folyamatosan gyarapodik lélekszám tekintetében, egy kiköltöző család számára pedig a környezet sok újdonságot kínál, persze, ha tudnak ezekről. A mai műsorban ilyenekről lesz szó: közeledik a nyár, a szünidő, amikor kevesebb napsütést kínáló időben is remek elfoglaltság végig járni a környék látni- és hallgatni valóit - ilyen is van egy országosan egyedülálló gyűjtemény révén. Jöjjenek velem, induljunk együtt Miss Nándor szigetszentmiklósi történész-muzeológussal a lehetőségek felkutatására! 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink