Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Családban marad! Lakihegy Rádió
Különböző programok egy helyszínen
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Két programmal várják a családokat Kiskunlacházán.

2026/04/23 - 16:26

Április 25-én, szombaton Kiskunlacházán, egész napos kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak a szervezők. Ismét megérkezik a településre a mozgó mozi is. Gere Ágnes, a Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. szigetszentmiklósi irodájának vezetője rádiónknak elmondta, hogy ezúttal is változatos filmkínálattal készülnek. A vetítések délelőtt 11 órakor kezdődnek a „Pipiána Hoppsz és a mormota titka” című filmmel. Délután 1 órától az „Itt érzem magam otthon” című magyar pszicho-thrillert láthatja a közönség. A program délután 3 órakor a „GOAT – Will a bajnok” című amerikai–brazil–japán családi animációs filmmel folytatódik, majd 5 órától „A Hail-Mary küldetés” című amerikai sci-fi kerül műsorra. Az esti vetítést 8 órától „A múmia” című amerikai thriller-horror zárja. Kiemelte, a családok számára pedig már a reggeli óráktól elérhető a „Tavaszi virágok ünnepe” elnevezésű rendezvény, amely egészen délután 4 óráig fogadja a látogatókat.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink