Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 10. hétfő Lörinc napja van.
Tematikus séta
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Bejárták a regény helyszíneit Budapesten.

2026/04/21 - 15:04

A Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola két ötödik osztálya tanulmányi kiránduláson vett részt Budapesten. Az 5.b és az 5.d osztály diákjai április 17-én az „Einstand – A Pál utcai fiúk nyomában” című tematikus sétán ismerkedtek meg a Molnár Ferenc által írt A Pál utcai fiúk helyszíneivel. A program során a tanulók a Magyar Nemzeti Múzeum környékéről indulva járták be a regényhez kötődő városrészeket. A séta érintette a többi között a Józsefváros utcáit, a legendás Grund környékét, valamint a Pál és a Mária utcát is. A diákok megismerkedtek a történet fontos helyszíneivel, köztük a régi dohánygyár épületével és Nemecsek egykori otthonával. Az interaktív foglalkozás során a gyermekek játékos feladatokon keresztül idézték fel a regény eseményeit és szereplőit, miközben betekintést nyertek a századfordulós Budapest mindennapjaiba is. A program zárásaként a Grund Játszótér adott lehetőséget a történet hangulatának közvetlen megtapasztalására.

Kép forrása: Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink