Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Meghirdették az első Csepel-szigeti képregény- és társasjáték napot.

Első alkalommal rendezik meg a Csepel-szigeti képregény- és társasjáték napot Szigetszentmiklóson– derül ki a Városi Könyvtár és Közösségi Ház felhívásából. Az eseményre június 6-án, szombaton délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket. Lázár Gergő, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta, folyamatosan várják az árusok jelentkezését, akik használt vagy új képregényeket, társasjátékokat, valamint a témához kapcsolódó egyéb tárgyakat kínálnának. A cél egy olyan közösségi esemény létrehozása, amely találkozási lehetőséget biztosít a gyűjtőknek, rajongóknak és az érdeklődők szélesebb körének. A jelentkezési határidő május 15-e, a részletek a szervező intézmény hivatalos felületein érhetők el. Lázár Gergő hozzátette, filmvetítéssel is készülnek az eseményen, amely egyben az áprilisi Filmklub pótlásaként is szolgál. Hozzátette, a kiválasztott alkotást kifejezetten úgy választották ki, hogy tartalmában és hangulatában is kapcsolódjon a képregények és társasjátékok világához.
Kép forrása: pixabay.com


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?
A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.
Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.
A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.
Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.
Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.
Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.
Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.
Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026
"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon