A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


Közérthető előadással segítik a mentális problémák felismerését Szigetszentmiklóson.

Rendhagyó témájú előadást szervez április 14-én, kedden a Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány Szigetszentmiklóson. A „Tiszta elmebaj, vagy az a baj, hogy észre sem veszed?” című programnak a Fészek Teázó ad otthont, ahol este 18 órától várják az érdeklődőket. Az esemény középpontjában a mentális egészség kevésbé ismert, ám annál fontosabb területei állnak. Tinnyei Gáspár Kornélia, kommunikációs munkatárs rádiónknak elmondta, bár korábban is gyakran foglalkoztak egészségügyi témákkal, úgy érezték, vannak olyan kérdések, amelyekről kevesebb szó esik, pedig sokakat érintenek a mindennapokban. Hozzátette, az előadást Dr. Csonka Andrea pszichiáter tartja, aki szakmai alapokon, ugyanakkor közérthető módon ad választ a felmerülő kérdésekre. Kiemelte, a rendezvény célja, hogy közelebb hozza a mentális egészség témáját a lakossághoz, és segítsen felismerni azokat a jeleket, amelyekre a hétköznapokban gyakran nem fordítunk kellő figyelmet. Továbbá a mentális egészség komplex megközelítésének fontosságára hívja fel a figyelmet Dr. Csonka Andrea pszichiáter. Az előadó hangsúlyozta, a pácienseket minden esetben holisztikus szemléletben vizsgálja, vagyis nemcsak a lelki állapotot, hanem az életmód egyéb tényezőit – például a táplálkozást és az alvást – is figyelembe veszi. Mint fogalmazott, ezek szorosan összefüggnek a mentális állapottal, így csak együttesen adhatnak teljes képet. Dr. Csonka Andrea kiemelte, minden ember életében előfordulnak nehezebb időszakok, ezek felismerése és megfelelő kezelése azonban kulcsfontosságú. Hozzátette, amennyiben valaki nem tud megbirkózni ezekkel a helyzetekkel, érdemes szakember segítségét kérni, ezzel ugyanis megelőzhetők a súlyosabb problémák. Az esemény ingyenesen látogatható.
Kép forrása: Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány és Egészségház Szigetszentmiklós hivatalos közösségi oldala
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon