Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 01. kedd Egon napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Térségi fejlesztések 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Folyamatos egyeztetések zajlanak a térség fejlesztéseiről.

2026/04/09 - 15:18

Az elmúlt hetekben több településre is magas rangú politikai vezetők látogattak el. Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter és Kövér László házelnök Szigetszentmiklóson tárgyaltak, míg Lázár János építési közlekedési miniszter Ráckevére látogatott. Orbán Viktor Ócsán egyeztetett a helyi fejlesztési kérdésekről. Dr. Vántsa Botond, Pest vármegye 10-es számú választókerületének elnöke és országgyűlési képviselőjelölt rádiónknak elmondta, a kampányidőszakban kiemelt figyelmet kapnak a térséget érintő fejlesztések, azonban ezekről a kérdésekről már korábban is folyamatos egyeztetések zajlottak a döntéshozókkal. Hozzátette, az eddigi tárgyalások eredményesek voltak. Példaként említette a Xelia gyógyszeripari vállalat beruházását, amely nemcsak új munkahelyeket teremt Szigetszentmiklóson, hanem a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez is hozzájárul. Továbbá az elkövetkezendő hetekben megkezdődik az M0-s autóút új fel- és lehajtójának kiépítése a térségben, tájékoztatta rádiónkat Dr. Vántsa Botond.  Pest vármegye 10-es számú választókerületének elnöke és országgyűlési képviselőjelölt hangsúlyozta, a beruházás megvalósítása immár biztos, mivel a szükséges szerződéseket már megkötötték, így rövid időn belül elindulhatnak a munkálatok. Mint fogalmazott, az új fel- és lehajtó megépítése régóta várt fejlesztés a térségben élők számára, amely jelentősen javíthatja a közlekedési feltételeket és csökkentheti a forgalmi terhelést a környező településeken. Dr. Vántsa Botond, Pest vármegye 10-es számú választókerületének elnöke és országgyűlési képviselőjelölt kiemelte, a szigethalmi HÉV- felüljáró is elkészülhet néhány éven belül. Hozzátette, Lázár János látogatása során is hangsúlyozta a projekt fontosságát. Mint fogalmazott, a fejlesztés egyre sürgetőbbé válik, mivel évről évre nő a térség lakossága, folyamatosan érkeznek új beköltözők, ami egyre nagyobb terhelést jelent a közlekedési infrastruktúrára. Dr. Vántsa Botond hangsúlyozta, a tervek szerint a felüljáró megépítését előrehozzák, így az még a H6-os HÉV teljes körű felújítása előtt elkészülhet.

Kép forrása: Vántsa Botond hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink