Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 01. kedd Egon napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Hagyományőrző Lovas Családi Nap 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Lovas felvonulással nyitják meg a majosházi családi napot.

2026/03/25 - 13:47

Hagyományőrző Lovas Családi Napot rendeznek március 28-án, szombaton Majosházán. A szervezők délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket a település sportpályájára, ahol egész napos programkínálattal készülnek a családok számára. A rendezvény részleteiről Keresztesi Csaba, a Kisdunamenti Betyárok Lovas- és Hagyományőrző Egyesület vezetője számolt be rádiónknak. A szigetszentmiklósi kötődésű szervező elmondta, céljuk, hogy a térségben minél többekhez eljuttassák a hagyományőrző lovas kultúra értékeit. Hozzátette, a programok lovas felvonulással veszik kezdetüket: délelőtt 10 órakor a résztvevők végigvonulnak a falun, ezzel is kedvet csinálva a délutáni eseményekhez. A nap egyik kiemelt programja a délután 1 órakor kezdődő lovas bemutató lesz, amely során különleges produkciót is láthat a közönség: Buck Viktor egy szürkemarhával közös bemutatót tart. Hangsúlyozta, az eseményen minden korosztály megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódást. A programok mellett pedig főzőversenyt is hirdettek, amely iránt már most is nagy az érdeklődés: eddig több mint tíz csapat jelentkezett, ugyanakkor továbbra is várják az újabb nevezőket. A verseny különlegessége, hogy nincs meghatározott étel, a csapatok szabadon dönthetnek arról, milyen fogással szeretnék lenyűgözni a zsűrit.

Kép forrása: Kobzik József hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink