Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 07. szombat Rezső napja van.
Egész hónapos ünneplés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Több alkalommal is megünnepelték a nőket Szigetszentmiklóson.

2026/03/24 - 14:44

Idén is kiemelt figyelmet kapott a városban a nemzetközi nőnap, olyannyira, hogy a hagyományos egynapos ünneplés helyett szinte egy teljes hónapon át tartó programsorozattal köszöntötték a hölgyeket – derül ki Nagy Jánospolgármester beszámolójából. A rendezvénysorozat már március 7-én kezdetét vette a városi nőnapi ünnepséggel, amelyet immár negyedik alkalommal szerveztek meg. Az esemény ötlete korábban a Vidám Fiúk Énekkar közreműködésével született meg, és azóta is nagy érdeklődés övezi. Március 8-án az Egységben a Mi Városunkért Közéleti Egyesület nőnapi rendezvénye várta az ünneplőket, ahol a közönség kívánságára László Attila lépett színpadra. A programsorozat március 9-én folytatódott: a polgármesteri hivatal dolgozóit is köszöntötték, majd több helyi közösség – köztük az Őszirózsa és a Lilaakác Nyugdíjas Klub, valamint a Német Nemzetiségi Klub – rendezvényein ünnepelték a nőket virággal és személyes figyelmességgel. A polgármester hangsúlyozta: a város aktív közösségi élete lehetővé teszi, hogy a nőnap mára egy egész hónapot átfogó ünnepséggé bővüljön. Mint fogalmazott, a nők szerepe megkérdőjelezhetetlen, nélkülük a társadalom „félkarú óriás” lenne.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink