Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 07. szombat Rezső napja van.
Adok- veszek 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Ismét megszervezik a Bucka tavi zsibvásárt Szigetszentmiklóson.

2026/03/18 - 13:41

A hagyományossá vált zsibvásár március 21-én, szombaton várja az árusokat és vásárlókat reggel 9 és délután 13 óra között a Bucka tónál. Gyurcsik József, a Közösség a Fejlett Városért Egyesület elnöke rádiónknak elmondta, a kínálat ezúttal is változatos lesz. A látogatók felnőtt- és gyermekruhákat, játékokat, valamint különféle használati tárgyakat is találhatnak az árusok standjain. A szervezők a korábbi évekhez hasonlóan most is arra kérik az árusokat, hogy egy tálca süteménnyel járuljanak hozzá a közösségi hangulathoz, amelyből a rendezvény ideje alatt a vendégek és az árusok egyaránt fogyaszthatnak. A tájékoztatás szerint még vannak szabad asztalok, az érdeklődő árusok jelentkezését folyamatosan fogadják. Hozzátette, a megszokottak szerint, március 21-én is a játszótér mögötti területen tartják meg a kirakodást a Bucka tavi zsibvásár idején. Kiemelte, a megszokott rend szerint a teqball asztaloktól egészen a parkosított körsétányig helyezik ki az árusok asztalait. A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a helyszínen alapvetően korlátozott a parkolóhelyek száma. Ezért arra kérik az érkezőket, hogy körültekintően parkoljanak, és legyenek tekintettel másokra is, hogy mindenki számára jusson elegendő hely a környéken.

Kép forrása: pixabay.com

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink