A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


Automatizált gyógyszergyártó üzemet épít Szigetszentmiklóson a dán tulajdonú Xellia.

A mintegy 28 milliárd forintos beruházás nemcsak a hazai gyógyszergyártás szempontjából jelentős, hanem az Európai Unió gyógyszerellátásának biztonságát is erősíti – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a beruházásbejelentő eseményen. A tárcavezető hangsúlyozta, a vállalat a fertőző betegségek elleni gyógyszerek előállításában, valamint különböző antibiotikum-hatóanyagok gyártásában is világvezető szerepet tölt be. A beruházást a magyar kormány mintegy 7 milliárd forinttal támogatja. Az új üzem létrehozása várhatóan 90, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt a városban. A miniszter kiemelte, a kormány célja, hogy a magyar gyógyszeripar továbbra is a világ élvonalához tartozzon. Hangsúlyozta, Szigetszentmiklós gazdasági fejlődését jól mutatja, hogy az elmúlt tíz évben 28 nagyberuházás valósult meg a városban, összesen 142 milliárd forint állami támogatással. Ezek a fejlesztések mintegy háromezer új munkahely létrejöttéhez járultak hozzá.
Közlekedési fejlesztések kísérik a szigetszentmiklósi beruházást. Nem várható jelentős forgalomnövekedés a Szigetszentmiklóson épülő új gyógyszergyártó üzem miatt – erről beszélt rádiónknak Dr. Vántsa Botond, Pest vármegye 10-es választókerületének elnöke. Hozzátette, a beruházással párhuzamosan közlekedési fejlesztések is megvalósulnak a térségben. Ennek részeként bővítik a Petőfi út és a Gerinc út találkozásánál található körforgalmat, ami várhatóan megkönnyíti a közlekedést a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban. Hangsúlyozta, további fejlesztések is várhatók a közúthálózatban, amelyek célja, hogy a közlekedők gyorsabban juthassanak el Szigetszentmiklósról az M0-s autóútig. Dr. Vántsa Botond kiemelte, az új automatizált gyógyszergyártó üzem nemcsak 90 új munkahelyet teremt a városban, hanem a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez is hozzájárul, ami hosszú távon a helyiek mindennapjait is megkönnyítheti.
A teljes interjú itt megtekinthető:


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon