Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Valóság volt (március 4.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2026-03-04

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem együtt felidézik az agyonhallgatott, de döbbenetes számot: 120-140 millióra becsülik a történészek a kommunizmus áldozatainak számát – persze, azokét, akik belehaltak a rendszerbe, ám nincs benne a szenvedéssel teli életben maradottak száma. 2026. március 4-én, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétlés idején, ezután pedig hangos archívumunk jóvoltából bármikor gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet VIII. évfolyamának 10.  számát hallgathatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Február 25-én volt a kommunista diktatúrák áldozataira való emlékezés napja – 1947-ben ezen a napon hurcolták el, majd tartották bármiféle ítélet nélkül börtönben 8 éven keresztül Kovács Bélát, a németet felváltó szovjet katonai megszállás támogatása segítségével létrejött kommunista rendszer legerősebb politikai ellenfelét, a Kisgazda Párt főtitkárát, országgyűlési képviselőt. Szigetszentmiklóson a Városi Könyvtár és Közösségi Házban két rendezvénnyel is emlékeztek a múltban történtekre, először a Recski Szövetség elnöke, majd a Hadtörténeti Intézet kutatója műsorunk vendége, mindketten előadást is tartottak a Városi Könyvtár és Közösségi Házban. Különös tudomány a történelem. Sok függ attól, ki és milyen forrásműveket emel le a polcról, keres ki a levéltárakból, és az azokban lévő tényeket miként csoportosítja, majd tálalja. Két idézet következik: Mikó Imre, a XIX. század erdélyi politikusa így fogalmazott: „A múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk, azon állunk.”  A holokauszt-túlélő Nobel-díjas Kertész Imre írta a kérdésre, hogy lát-e különbséget a fasizmus és a kommunizmus között: „A kommunizmus utópia, a fasizmus gyakorlat – a pártmozgalom és a hatalom az, amely a kettőt egyesíti, s a kommunizmust is fasiszta gyakorlattá teszi.” Ennyit bevezetésként – jöjjenek velem, ismerkedjenek meg a Szigetszentmiklósra érkezett két előadóval!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink