Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 08. vasárnap Zsombor napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Fejlemények Soroksár ügyében
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Egy hosszabb vita után sem látszik csillapodni a Soroksár és Dunaharaszti között feszültséget keltő útügy Dunaharaszti önkormányzatának tájékoztatása szerint. A múlt héten a fővárosi kerület képviselő-testülete leszavazta Dunaharaszti kompromisszumos javaslatát, de egy kis enyhítést elfogadtak. Dunaharaszti nem adja fel a küzdelmet, jogászok szerint pedig nem is büntethetnek a rendőrök.
 

2026/01/29 - 08:20

A legutóbbi fejlemény az volt, hogy még az év első napjaiban került ki a soroksári Las-Torres Béla utca végére a behajtani tilos tábla, amely 06:00 és 09:00 óra között tiltja meg az út használatát mindkét irányból. Mindennek az lett a következménye, hogy az Újhegyi dűlőben élőknek egy hatalmasat kell kerülniük ahhoz, hogy a fővárosba vezető 510-es útra felhajthassanak. Dr. Szalay László, Dunaharaszti polgármestere akkor azt kérte soroksári kollégájától, hogy a tiltó tábla alá helyezzék ki a „Kivéve Újhegyi dűlőben lakók” kiegészítő táblát. Bese Ferenc ígéretet tett, hogy a kezdeményezést a saját képviselő-testülete elé terjeszti, ez meg is történt. A fővárosi XXIII. kerület képviselő-testülete 2026. január 22-én tartotta meg soron következő ülését. Ezen megjelent Hajdu Zsolt, dunaharaszti önkormányzati képviselő is, akinek választókerületét a leginkább érinti a korlátozás. Ő szót is kapott az ülésen. A politikus belátásra kérte a képviselő-testület tagjait, valamint hogy vegyék figyelembe a döntés meghozatalakor, hogy a korlátozás hány ember számára jelent hátrányt. Egyben emlékeztette az ottani képviselőket, hogy az átmenő forgalom terhe nem csupán Soroksárt, hanem ugyanúgy Dunaharasztit is érinti.
Mint kiderült, Soroksár a Budapest Közút állásfoglalását is kikérte előzetesen az enyhítési kéréssel kapcsolatban. Bese Ferenc polgármester szó szerint felolvasta a szervezet válaszát, amelyben az szerepel, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé egy ilyen kiegészítő tábla kihelyezését. Hasonlóan nem támogatták a kivéve engedéllyel tábla kirakását sem.
A soroksári városvezetés végül egyöntetű határozattal utasította el a dunaharaszti kérést. A helyi műszaki iroda felvetésére azonban kihelyezik azt a kiegészítő táblát, amelynek köszönhetően a korlátozás hétvégén és ünnepnapokon nem lesz érvényben.
Méltánytalan és felesleges a korlátozás, mondta el dr. Szalay László, Dunaharaszti polgármestere. Álláspontja szerint a soroksári Millennium-telepi kis utcák egyirányúsításával és a behajtani tilos táblák kihelyezésével már megvalósult az ott élők panaszának orvoslása, így a Las-Torres Béla utca forgalma korlátozásának nem sok értelme van. A városvezető elmondta, hogy Dunaharaszti nem adja fel a küzdelmet a szomszédos kerület határozatával szemben.
A korlátozás betartását már több alkalommal ellenőrizték a soroksári rendőrök. Állítólag büntettek is. Közben jogászok úgy tájékoztatták a dunaharasztionline szerkesztőségét, hogy a korlátozásban szereplő „Kivéve célforgalom” kiegészítés kibúvót ad a közlekedőknek. A jogszabályok ugyanis nem adnak lehetőséget a rendőröknek arra, hogy vizsgálják, a célforgalomra hivatkozó milyen valódi indokkal hajt be a területre, így ez alapján nem is büntethetnének.
 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink