Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 11. kedd Zsuzsanna napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Régi és új események 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Tavaly is aktívan kivette részét a jótékony célú és közösségi rendezvényekből a Miklósi Baráti Klub.

2026/01/20 - 15:18

A Szigetszentmiklóson működő egyesület célja, hogy civil összefogással támogassa a helyi eseményeket, és hozzájáruljon azok sikeres megvalósításához. A klub tagjai önkéntesként, elkötelezetten dolgoznak a közösségért. Jaksa–Ladányi Emma, a Miklósi Baráti Klub vezetője rádiónknak elmondta, 2025-ben is megszervezték az évről évre visszatérő virágosztást, amely tavaly is nagy népszerűségnek örvendett. Hozzátette, emellett részt vettek az Adventi Vasárnap programsorozaton is, ahol hagyományosan töltött káposztával kínálták az érdeklődőket, amely jelentős sikert aratott a látogatók körében. Kiemelte, hogy a vásárnak tavaly először adott otthont a Kéktó Szabadidőpark, ahol az esemény már az első alkalommal is nagy érdeklődést váltott ki. Mint azt elmondta, a rendezvényen számos család vett részt, különösen sok gyermek látogatott ki, akik saját portékáikat is árusíthatták. Hangsúlyozta, a program nemcsak közösségi élményt nyújtott, hanem lehetőséget teremtett arra is, hogy a gyerekek a bevételből más játékokat vásároljanak. Továbbá rászoruló állatokon is segítettek, a felhívásra nagy mennyiségű adomány érkezett: használt ágyneműk, takarók, törölközők, valamint állateledel jutott el a Gyömrői Árvácskák Állatmenhelyhez. Az adományok a hideg időszakban jelentős segítséget nyújtanak a menhelyen élő kutyák és macskák számára, melegebbé és komfortosabbá téve mindennapjaikat. Továbbá köszönetet mondott minden helyi lakosnak és diáknak a támogatásért.

Kép forrása: Miklósi Baráti Klub hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink