Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 02. szerda Rebeka napja van.
Kiemelkedő elismerések a zongoraversenyen
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Szigetszentmiklósi növendékek remekeltek a nemzetközi Chopin-versenyen.

2025/11/20 - 12:38

Régi álma teljesült a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskolának és Alapfokú Művészeti Iskolának: növendékeik részt vehettek az ország egyik legrangosabb megmérettetésén, a XII. Ferenczy György Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen. A versenyen Magyarország és a környező országok legtehetségesebb fiatal zongoristái mutatták be tudásukat nemzetközi zsűri előtt. A zeneiskolát négy tanuló képviselte: Kovács Anna, felkészítő tanára Brezovácz Mirjam; valamint Hornyák Emma, Varga Levente Ferenc és Gyulai Barnabás, akik Wachtelschneider Anna irányításával készültek. Az intézmény hivatalos közösségi oldala azt írja, a tanulók igényes, komoly repertoárt adtak elő, érzékeny és kifinomult interpretációval. Ennek eredményeképp, az I. korcsoportban Hornyák Emma II. fokú dicséretet kapott, a II. korcsoportban Varga Levente Ferenc szintén II. fokú dicséretben részesült.

Kép forrása: Zeneiskola - Szigetszentmiklós  hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink