Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 02. szerda Rebeka napja van.
Mindenkinek segítenek 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szigetszentmiklósi csoportja.

2025/11/17 - 12:26

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ország egyik legnagyobb karitatív szervezete, amely 350 intézményében és 120 önkéntes csoportjának közreműködésével naponta átlagosan 17 ezer emberről gondoskodik. Szemléletük szerint a bajba jutottak előtt mindig nyitva áll egy ajtó, így mindenkinek van hová fordulni segítségért. Lázár Gergő, a szigetszentmiklósi csoport vezetője rádiónknak elmondta, a helyi csoportot szeptemberben alapították. Kiemelte, a csoport két fő célt tűzött ki: csatlakozni az országos programokhoz, ugyanakkor a helyi közösség érdekeit is képviselni. Hangsúlyozta, jelenleg is zajlik egy tartós élelmiszergyűjtés, amelynek célja, hogy az adventi időszakban a helyi családok számára szebbé tegyék az ünnepeket. Mint azt elmondta, a csoport több karitatív szervezettel is felvette a kapcsolatot, hogy pontosan felmérjék, hol van a legnagyobb szükség az élelmiszercsomagokra Szigetszentmiklóson. Ennek köszönhetően minden felajánlás biztosan a rászoruló családokhoz kerül, így segítve, hogy a nehezebb körülmények között élők is átérezhessék az adventi időszak örömét. A tartós élelmiszergyűjtés november 30-ig tart. További részletek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szigetszentmiklósi Csoportjának hivatalos közösségi oldalán olvashatók.

A Süss fel Nap! című műsorban készített teljes beszélgetés itt meghallgatható:

Kép forrása: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szigetszentmiklósi Csoportjának hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink