Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 02. szerda Rebeka napja van.
„Lélekablak – A szabadság ára”
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Magyar Nyelv Napját ünnepelték november 10-én Szigetszentmiklóson.

2025/11/14 - 13:08

A Városi Könyvtár és Közösségi Ház adott otthont annak az irodalmi estnek, amelyen Rékasi Károly színművész „Lélekablak – A szabadság ára” című előadásával lépett a közönség elé. A produkció Márai Sándor életművén keresztül mutatta be a szabadság személyes és társadalmi árát, egy művész belső küzdelmeit, valamint a történelem és a döntések súlyát. A darab középpontjában Márai 1948 utáni emigrációs évei álltak: a hazájától és anyanyelvétől való elszakítottság fájdalma, a honvágy, valamint a polgári értékek széthullása mind meghatározó témaként jelentek meg. Rékasi Károly rádiónknak nyilatkozva kiemelte, céljuk, hogy olyan gondolatokat és művészi tartalmakat tárjanak a nézők elé, amelyek felkeltik az érdeklődést és elgondolkodtatják a közönséget. Továbbá az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet. Rékasi Károly hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy az emberek számára valódi értéket közvetítsen, és olyan tartalmakat adjon át, amelyek gondolkodásra ösztönzik a közönséget. Kiemelte, a magyar nyelv szépségeinek megőrzése különösen lényeges, és a fiatal generáció számára is hozzáférhetővé kell tenni ezt a kulturális örökséget. Mint fogalmazott, nem szabad hagyni, hogy ezek az értékek feledésbe merüljenek.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink