Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 23. csütörtök Gyöngyi napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Ezüstérmes a haraszti lány
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A 17 éves, dunaharaszti illetőségű Szalai Fanni 2024 után ismét második lett a női junior versenyben a Wollongongban zajló triatlon-világbajnokságon. A versenyt nyitó úszás során Szalai a többi esélyessel szemben a rajtzóna jobb szélét választotta, arról az oldalról elsők között ért oda az első két bójához. Miután visszafordultak, előretört, sokáig az orosz Jana Csiszkaja mögött tempózott, majd fej-fej mellett haladt vele a part felé.
 

A depózás után egy öttagú csoport állt össze az élen, Szalai Fanni is benne volt. Az utolsó körben a luxemburgi Linda Krombach a földre került, így már csak négyen haladtak az élen. Fanni erőfeszítéseinek meglett az eredménye, három riválisa maradt az 5 kilométeres futásra. A magyar tehetség már az első kilométeren az élre tört, csak egy ellenfele tudta vele tartani a lépést. A hatalmas szélben sokáig váltott vezetéssel haladtak, az izgalmak pedig lépésről lépésre fokozódtak. A döntő pillanat ezernyolcszázzal a cél előtt jött el, amikor a francia Houart ritmust váltott, és leszakította magáról triatlonosunkat. Innen már nem volt visszaút, a francia megnyerte a világbajnokságot, Szalai Fanni éremkollekciója egy újabb csodálatos ezüstéremmel gazdagodott. Fanni 2008-as születésűként állt helyt a főként 2006-osokból és 2007-esekből álló mezőnyben.
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A Térkődepo több mint 30 éve meghatározó szereplője a magyar térkőgyártó piacnak. Fő profilunk a prémium minőségű térburkoló kövek gyártása és értékesítése, amelyeket közvetlenül a gyártótól kínálunk kivitelező partnereinknek – lakossági és ipari felhasználásra egyaránt.

Amit kínálunk:

  • Saját gyártású térkövek széles választéka, különböző formákban, színekben és felületi kialakításokkal

  • Közvetlen gyártói árak – közvetítők nélküli beszerzés, egyenesen a forrásból

  • Rugalmas, gyors kiszolgálás – akár nagy volumenű megrendelések esetén is

  • Versenyképes árak, folyamatos akciók, egyedi ajánlatok kivitelezőknek

  • Stabil, megbízható partneri háttér – több évtizedes tapasztalat, referenciákkal

  • Személyre szabott együttműködés, logisztikai támogatással

    web: https://terkodepo.hu, cím: 2319 Szigetújfalu, Fő út 1/a, telefon: +36202630049

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink