Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 07. szombat Rezső napja van.
Forgalomváltozás
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Forgalomváltozás lesz a Haraszti út menti szervizútnál. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a soroksári Haraszti út menti szervizút forgalomkorlátozásával kapcsolatos egyeztetések, amelyeket Dr. Szalay László kezdeményezett, nem vezettek eredményre, így Bese Ferenc, Soroksár polgármestere mindenképp kitetette volna Soroksár saját területi határára a behajtani tilos táblákat. Ezért a dunaharaszti Újhegyi dűlőn lakó több száz embernek kilométereket kelljen utaznia ahhoz, hogy Budapest felé tudjanak közlekedni. Ezt elkerülendő Dunaharaszti önkormányzata vállalta az új közlekedési rendet mutató közlekedési táblák kihelyezését a saját területén.

2025/10/20 - 07:15

A Soroksárra vezető szervizút forgalomkorlátozásával kapcsolatban a Magyar Közút állásfoglalását meg kellett várni, hiszen az ő tulajdonukban és az ő kezelésükben lévő 510-es út forgalmát befolyásoló intézkedésről van szó. A Magyar Közút nem tartja aggályosnak a forgalomkorlátozást.
Dr. Szalay László polgármester tájékoztatta Bese Ferencet, Soroksár polgármesterét arról, hogy a „Mindkét irányból behajtani tilos 7:00 és 9:00 óra között, kivéve célforgalom” táblát kihelyezik a Károlyi Mihály utca és a Dr. Pósta Sándor utca kereszteződésénél.
Dunaharaszti polgármestere folytatja a tárgyalásokat, hogy a település és a teljes agglomeráció számára rendkívül kedvezőtlen helyzet megszűnjön, vagy legalább enyhüljön.
(Képünk illusztráció)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink