Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 03. csütörtök Hilda napja van.
Élményekkel teli napok 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Egy álom vált valóra a Napraforgók Néptáncegyüttes számára a Summerfesten való fellépéssel.

2025/08/25 - 12:43

Ezt mondta rádiónknak Hidvégi Éva, a csoport vezetője. A szigetszentmiklósi táncegyüttes idén is több napon szerepelt a Nemzetközi Kulturális Fesztiválon, különböző tájegységek táncait bemutatva. Az augusztus 20-i zárónapon felcsíki és bökönyi koreográfiával léptek színpadra. Hidvégi Éva hangsúlyozta, számukra óriási megtiszteltetés minden évben részt venni a fesztiválon, amelyhez kemény munka és elhivatottság vezetett- a közösség pedig mára a rendezvény szerves részévé vált. Hozzátette, az együttes korábban is rendszeres résztvevője volt a fesztiválnak, de az idei év különlegessége a nemzetközi vendégek jelenléte volt, akik új színt vittek a rendezvénybe. Kiemelte, lehetőségük volt beszélgetni az amerikai és mexikói fellépőkkel nemcsak a táncról és a hagyományokról, hanem a viseletekről is-  mindemellett jutott idő a közös kikapcsolódásra is.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Mammográfia
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink