Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 03. csütörtök Hilda napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Várják az új és régi tagokat 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Újra megnyílt a szigetszentmiklósi könyvtár.

2025/08/12 - 16:00

A nyári szünet után ismét fogadja az olvasókat a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház felnőtt- és gyermekkönyvtára. Az intézmény augusztus 11-én, hétfőn nyitotta meg újra kapuit. Lázár Gergő igazgató rádiónknak elmondta, a felnőtt könyvtár a korábban megszokott rendben, hétfőtől csütörtökig délelőtt 11 órától este 6 óráig, szombaton pedig délelőtt 9 és délután 1 óra között várja a látogatókat. Hozzátette, a gyermekkönyvtár ezzel szemben rövidített nyitvatartással, délután 4 óráig áll az olvasni vágyók rendelkezésére. A szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban továbbra is elérhető az „Ablakot nyitunk a világra” program, vagyis az érintésmentes könyvkölcsönzés. A szolgáltatás a koronavírus-járvány idején indult, és a mai napig nagy népszerűségnek örvend. Lázár Gergő kiemelte, a töretlen érdeklődés bizonyítja a program sikerét. A kölcsönzés hétfőtől csütörtökig, reggel 8 és délután 4 óra között vehető igénybe.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink