Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 24. péntek Salamon napja van.
Útfelújítások Dunaharasztiban
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A nyári, kisebb autóforgalmat kihasználva útfelújítások kezdődnek Dunaharasztiban. A város honlapján olvasható tájékoztatás szerint július 21-től várhatóan egy hónapig garanciális javításokat végeznek az 51-es úton lévő turbó körforgalomnál. A munkát a COLAS Út Zrt. végzi a Magyar Közút megbízásából és felügyelete mellett.
 

Ezen kívül a város saját beruházásában július 22-én indul a Móricz Zsigmond és a Földvári utca közötti útszakasz felújítása a kopóréteg cseréjével. A munka előre láthatóan szintén hónapon át tart. Az első héten az útszegélyek javítása és a csapadékvíz-elvezető rendszerek szükséges bővítése történik. Emiatt a parkolást helyenként korlátozák. Az út felületének marásával egyidejűleg, illetve az aszfaltozás során a két forgalmi sáv szakaszosan egy sávra szűkül majd.
Július utolsó heteiben megkezdődik a Kandó Kálmán utca útalapjának építése, ami a Budapest-Belgrád projekt saját beruházásán belül valósul meg.
Az augusztus hatodikai héten indul a Fő út Király és Nádor utca közötti szakaszának felújítása félpályás, jelzőőrös forgalomirányítás mellett. Először aszfaltmarás történik, majd ezt követi az aszfaltozás. A felújítást a város és a Magyar Közút közösen finanszírozza. A munkálatok körülbelül három hétig tartanak majd.
A Budapest-Belgrád projekthez kapcsolódóan csapadékvíz-elvezető gerincvezeték kerül kiépítésre a Dózsa György út és a Kinizsi utca közötti szakaszon, az út nyugati oldalán.
Villamos hálózat fejlesztése, földkábel fektetése történik az Elmű Zrt. beruházásában, a Kölcsey utca sarkától, a Bethlen Gábor utcán keresztül a Bethlen közig. A munkálatok július 28-án kezdődnek, és előre láthatólag szeptember közepéig tartanak majd, félpályás útlezárás mellett.
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink