Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 03. csütörtök Hilda napja van.
Pedagógusnap 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Városi Pedagógusnap keretében Csikesz Endre- díjakat adtak át.

2025/06/04 - 12:28

Június 2-án, hétfőn Szigetszentmiklóson a Városi Könyvtár és Közösségi Házban köszöntötték a város nevelőit és pedagógusait. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Orosz László, a Kulturális, Sport és Oktatási Bizottság elnöke, illetve műsort adott Veréb Tamás, színész és énekes. Az ünnepségen hagyományosan kiosztották az idei év Csikesz Endre – szigetszentmiklósi református kántortanító, kutató – nevét viselő díjakat is, melyeket azok a pedagógusok és diákok vehettek át, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az oktatásban, vagy a tanulásban. Lázár Gergő, az eseménynek helyet adó intézmény igazgatója rádiónknak elmondta, több évtizedes múltra tekint vissza ez az esemény, ennek megszervezése pedig számukra mindig egy megtisztelő és fontos feladat. Hozzátette, idén nyolc személy kapott Csikesz Endre- díjat.

Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink