Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 03. csütörtök Hilda napja van.
Áldozat 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Könyvbemutató lesz Szigetszentmiklóson.

2025/05/14 - 12:45

Havalda Bence, Áldozat című könyvbemutatója május 16-án, pénteken, 18 órakor kezdődik a Batthyány Kázmér Gimnáziumban. A író rádiónknak elmondta, a könyv a háborús kiszolgáltatottságról szól, amely női szemszögből van megközelítve. Hozzátette, a könyv megírásának ötlete onnan ered, hogy korábban részt vett egy olyan előadáson, amely a nők szerepéről szólt a történelemben és a háborúban. Ez a téma pedig annyira magával ragadta, hogy fontosnak tartotta, hogy általa mások is rálássanak a háború ezen oldalára is. Kiemelte, a történelem vagy az irodalom órán is tanulunk a háborúkról, de nem ebből az aspektusból nézve. A könyv megírása nagy kihívás volt számára, hiszen női szerepbe bújva kellett megírnia a történetet, hangsúlyozta Havalda Bence. Kiemelte, a Batthyány Kázmér Gimnázium korábbi tanulójaként öröm lesz visszatérni az intézménybe, főleg, hogy magyar tanárával közösen tarthatják meg ezt a könyvbemutatót. A május 16-i esemény ingyenesen látogatható.

Kép forrása: pixabay.com

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink