Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy ezekben a tavaszi zivataros időkben is figyelik műsorunkat. 2025. április 2-án, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétlés idején, ezen kívül pedig hangos archívumunk segítségével bármikor a Sziget Szelet XVII. évfolyamának 14. számát hallgatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Egy új sorozat kezdődik ma – a hangokról. Majd megtapasztalják, hogy milyen sok téma fér ebbe bele, a Lakihegyi adótoronytól a süketségig. A szó elrepül, az írás megmarad – tartja a régi mondás első fele, ezért amióta rádiózás a rádiózás, azóta társul hozzá a hangrögzítés, tehát a visszahallgathatóság műszaki tudománya. A hanglemez után a magnetofon következett a fejlődésben – mindkettő nagy utat járt be. Sem az idősebbek, sem a fiatalok nem tudták tapasztalataim szerint, hogy miért beszélünk a valamikori „76”-os, majd a technika fejlődésével „38”as, utána 19”-es, később „9,5”-ös sebességekről – ezek a számok azt jelentették, hogy a magnetofon készülék lejátszó feje előtt ()mert előtte volt az úgynevezett törlőfej) percenként hány méteres sebességgel halad el a magnószalag. Mint ősrégi rádiós, a magnók tökéletesedését magam is figyelemmel kísérhettem: a 70-es évek legelején a Magyar Rádióban többnyire 12-14-kilogrammos riportermagnók voltak, ezeket cipeltük a vállunkon, ma már néhány dekás, apró digitális eszközökkel dolgozunk. A hajdani munkaeszközöm párját viszontláthattam egy magán-magnógyűjteményben, sok más, ma már muzeális készülék társaságában. Majosházán, Vörös Péter családi házának egyik szobájában létezik ez a becses gyűjtemény, amelynek darabjai a mostani idősebbek fiatal korának mindennapjaihoz tartoztak, mára viszont már csak nézni és hallgatni valók. A falakon körbefutó polcok, a polcokon pedig szalagos és kazettás magnetofonok, amelyek a maguk idejében nagy becsben álltak. Valamirevaló házibuli szervezésekor az első és legfontosabb teendő a magnó és a kellő mennyiségű, divatos zenei felvétel biztosítása volt, a többi teendő utána következett. Nem részletezem tovább: egy magnógyűjtemény vagy magnómúzeum megtekintése sokunk számára olyan, mint a régi, nagyon kedves ismerősökkel való örömteli találkozás, és az emlékeinkből olyan, rég elfeledett kifejezések bukkannak elő, mint Uher, Grundig, Telefunken, vagy Délutáni Randevú, rövid hullám, zavarás, Szabad Európa. Olyan technikai apróságokról már nem is szólva, hogy az úgynevezett csöves készülékeknek mennyivel szebb, barátságosabb hangjuk volt a mostani, fület rongáló kütyüknél, mert úgy sem hiszik el. Nagyszerű délutánt töltöttem el Vörös Péter magnói között, megpróbálok ebből valamennyit visszaadni a hosszabb ideje fiatal hallgatóknak, a rövid ideje fiatalokat pedig arra kérem, hogy egy lomtalanítás hevületében ne dobják ki a szülők vagy nagyszülők padláson fellelt ósdi készülékeit, hanem inkább ajándékozzák el azoknak, akik nem ócskaságot, hanem megmentendő műszaki és kulturális ereklyét látnak bennük. Jöjjenek velem, ismerkedjünk meg együtt az egyedülálló gyűjteménnyel!
FOTÓKIDOLGOZÁS
Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.
FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS
Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.
FOTÓS NAPTÁR
A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.
FALI DEKORÁCIÓ
Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.
FÉNYKÉPES AJÁNDÉK
Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.
EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE
Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK
- Igazolványkép készítés
- Fénymásolás
- Nyomtatás
- Matrica készítés autóra, táblára, falra