Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 04. péntek Rozália napja van.
Tárlatvezetés a távolból 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

200 éves lett a Magyar Tudományos Akadémia.

2025/04/02 - 15:38

Az idén novemberben 200. születésnapját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia alapításáról és épületéről tartott előadást Szigetszentmiklóson Bacsa Ildikó, művészettörténész a Magyar- Finn Baráti Kör tagjainak. Az előadó rádiónknak elmondta, jelenleg zárva tart az MTA, ezért a résztvevőket egy úgynevezett virtuális sétára is invitálta, hiszen a kiállítóhelyiségeket külön is megtekinthették a diavetítésen. Hozzátette, emellett pedig az épület sajátosságait is bemutatta a tagoknak. Kiemelte, nem ez volt az első alkalom, hogy a Magyar- Finn Baráti Kör tagjainak tartott előadást, és örömmel vette, hogy elégedettségükre ismét visszahívták. 2023-ban Barabás Miklós művészetéről és a főváros születéséről, tavaly pedig Podmaniczky Frigyesről mesélt. Továbbá a Nemzeti Galériában dolgozó művészettörténész, tavaly a „Biedermeier mindennapok – művészet és polgárosodás a reformkori Magyarországon” című kiállítást is megmutatta a csoportnak.

Kép forrása: wikipedia.hu

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink