Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha ezen túl méltó módon emlékeznek azokra a hősökre, akik az életüket áldozták fel 1943 január 12-én a Don-kanyarnál. 2025. március 26-án, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétlés idején, ezután pedig a hangos archívum jóvoltából bármikor a Csepel-sziget fontos eseményeiről szóló gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XVII. évfolyamának 13. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Valamikor az iskolában a történelemórán még azt tanultam, hogy van a múltunkban egy szégyenletes esemény, aminek köszönhetően kétszázezer honvéd halt meg a gaz kapitalista uralkodó osztály kapzsisága miatt. Történt ugyanis, hogy a második világháború idején a katonai megrendelések teljesítésekor a bakancsok talpa papírból készült bőr helyett, télvíz idején a harcolók zubbionyát nem cserélték át meleg, téli holmira, hanem a könnyű nyári ruhát viselték és így tovább. A Don-kanyarnál vívott csatában a magyar honvédek felszerelésüket eldobálva, fejvesztetten menekültek a hős szovjet csapatok támadása elől. A tragédiáért természetesen a legfőbb felelős természetesen Horthy Miklós kormányzó és az akkori honvéd vezérkar volt. Magam is elszörnyűlködtem kisdiákként, hogy a felnőttek mennyi rosszat képesek tenni embertársaik ellen. Ha valaki rákeres a világhálón, még mindig sok helyen találkozhat az előbb idézett vélekedésekkel, jeléül annak, hogy még bőven van mit tenni az igazság megismerése érdekében. Akik március 25-én eljöttek Szigetszentmiklóson a Városi Könyvtár és Közösségi Házában a „Sorsfordító napok” rendezvénysorozata újabb előadására, lényegesen jobban megismerhették a valóságot, mint azt – hozzám hasonlóan – feltehetően tanulták annak idején. Az előadó egy fiatal történész, Csarnai Márk volt, aki a II. világháborún belül a Don-kanyarban a csatavesztés előzményeit és körülményeit kutatja, ezen belül is nagy figyelmet fordítva a Csepel-szigeten történtekre. Mai témánk tehát a Don-kanyar eseményinek szigetszentmiklósi lenyomata – a valósághoz hűen. Jöjjenek velem, induljunk együtt az egykori fagyos orosz télbe – ne féljenek, időben és térben mindenki biztonságos távolból figyelheti az eseményeket!
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









