Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 23. csütörtök Gyöngyi napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Hőseink 1848-ból (március 12.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-03-12

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha nemzeti ünnepünkhöz közeledve helyi hőseink emlékét is felidézik magukban műsorunk segítségével. 2025. március 12-én, szerdán este, a szombaton, március 15-én 14 órakor kezdődő ismétlés idején, ezután pedig a hangos archívum segítségével bármikor a Csepel-sziget történelmének nevezetes embereiről szóló gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XVII. évfolyamának 11. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Közeledik március 15-e, az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk.  A sorsfordító nap elé és mögé megyünk a mai műsorban: annyira a szomszédunkban zajló háborúval foglalkozik minden fórum, hogy nem árt felfrissíteni az emlékezetünket mindarról, aminek nyomán máig eljutottunk. Történelmünkben több olyan alkalom is van, amikor nem csak nagyszerű, hanem valóban történelemformáló eseményeket élt át az akkori ember, bár nem tudott róla, mint ahogy mi sem tudjuk ma, hogy mit írnak majd korunkról a történelemkönyvek. Az első ilyen esemény a Rákóczi-szabadságharc, a következő március 15-e és kora, a harmadik 1956.  Historia est magister vitae, a történelem az élet tanítómestere, tartja a régi római mondást, és mint mindig, most is igaza van. Március 15-én kezdődött meg a magyar szabadságért és önállóságért folytatott egyiik küzdelmünk – mivel történelmünk során több is volt belőlük, ez is jele annak, hogy milyen fontos mindkettő a nemzet számára. Hadi szempontból mindegyik elbukott ugyan idegen csapatok túlereje miatt, de mindegyik egy-egy újabb, társadalmilag és gazdaságilag fontos változást, fejlődést hozott magával, és mindegyik kivívta a világ népeinek rokonszenvét, megbecsülését. A mai műsorban is erről a szent napról emlékezünk meg – először a történelmi háttér és a története a téma, majd felidézzük a Szigetszentmiklóson számon tartott forradalmárok alakját, idén is, mint már sok éve, az ő sírjuknál kezdődik a megemlékezés szombaton. Jöjjenek el minél többen, legyünk együtt az ünnep részesei!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!

 Újház Tököl és Szigetcsép között.  

info@baustar98kft.hu

https://www.baustar98kft.hu/

https://www.facebook.com/baustar98kft

Az English 4 You egy brit nyelviskola Szigetszentmiklóson a Miklós Plázában, amelyet a Brit Studio Bt. működtet, és Steve Oxley angol anyanyelvű tanár vezet.
Tanulj angolul jó hangulatban, bármilyen szinten vagy, bármilyen cél vezérel!
Vedd fel a kapcsolatot Steve-vel még ma!

hello@britstudio.hu

Facebook: https://www.facebook.com/britstudiohungary

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink