Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 21. hétfő Máté napja van.
A nagybőjt üzenete (március 5.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-03-05

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha nem feledkeznek meg arról, hogy vége a farsangnak, hamvazószerdával megkezdődött a húsvétra való felkészülés. 2025 március 5-én, szerdán kora este, a 14 órakor kezdődő szombati ismétlés idején, ezután pedig hangos archívumunk jóvoltából bármikor nem csak a Csepel-szigeten fontos ügyekről gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XVII. évfolyamának 10. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok.  Jeles nap adásunk napja: hamvazószerda, amely a keresztény naptár szerint a nagyböjt kezdetét jelöli. Eredete a korai keresztény időkre vezethető vissza, amikor a bűnbánók hamuval szórták meg magukat, kifejezve megbánásukat. A hamu jelképezi az elmúlást és az újjászületést, ahogy a Biblia is mondja: „Emlékezz ember, hogy porból vagy, és porrá leszel.” A hamut hagyományosan a virágvasárnapi szentelt barka elégetéséből nyerik. Ez a körforgás a hit állandóságát és megújulását szimbolizálja. Hamvazószerdán szigorú böjtöt tartanak, amely a katolikus egyház előírásai szerint a húsételekről való lemondást és az egyszeri, főétkezést jelenti. Ez a nap arra szolgál, hogy a hívők figyelmüket a lelki dolgokra irányítsák, és elengedjék az anyagi világ élvezeteit. A böjt és a lemondás célja nemcsak az önfegyelem gyakorlása, hanem az együttérzés kifejezése is a rászorulók iránt. A mai rohanó világban hamvazószerda emlékezteti a hívőket a lelki élet fontosságára és a belső harmónia megteremtésére. Bár a hagyományos szokások idővel változhatnak, a nap üzenete – a bűnbánat, az elmúlás tudatosítása és a lelki megújulás – örök érvényű. Gondoljuk végig az elmúlt évünket: milyen hibákat követtünk el, és hogyan tudnánk azokat jóvá tenni? Az önvizsgálat és a lelki számvetés lehetőséget ad arra, hogy a következő időszakot tudatosabban éljük meg.  A mai digitális világban egy ilyen nap remek alkalom arra, hogy egy kicsit megszakítsuk a folyamatos információáradatot, és saját gondolatainkra figyeljünk.  Ez a nap arra hív, hogy figyelmünket az anyagi világ helyett a lelki és erkölcsi fejlődésre irányítsuk, és elinduljunk egy tisztább, hitelesebb élet útján. A hamvazószerdával kezdődő nagybőjtöt negyven naposnak mondjuk, pedig valóban negyvenhat naptári nap – a közbeeső vasárnapokat ugyanis az egyház nem számolja bele. A befejezés a húsvét előtti szombat, azaz Nagyszombat, idén április 19-e. Emlékszem, gyermekkoromban nagyon vártam a szigorúan a templomon belül engedélyezett feltámadási körmenetet, mert utána hazatérve édesanyám az asztalra tette a gondosan előkészített húsvéti sonkát a keménytojásokkal – ezeket nagyon szerettem. Előtte nemcsak a vallási előírás miatt étkeztünk takarékosan, hanem azért is, mert gyűjtögetni kellett a pénzt a közelgő ünnepi vacsora akkoriban tekintélyesnek számító költségekre. Ma már messze az élelmiszerekben és szabadságban nagyon szűkös időszak, most más ok miatt van nehéz helyzetben a Kárpát-medence – nem messze tőlünk negyedik esztendeje háború dúl. A feltámadás csodája után Jézus megjelenik az emberek előtt, bár ezt először csak azok hiszik el, akik látják fizikai valóságában. Vajon a mostani negyven nap hoz magával valamilyen csodát, valamelyik feltámadást? Húsvétkor kiderül, hogy mi mindenre emlékezünk vissza a későbbiekben. Mai vendégünk hagyományosan Hutóczky Béla atya, a Szent Miklós templom plébánosa.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink