Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 07. hétfő Appolónia napja van.
Gyermek- szülő kapcsolat 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A mese és a gyerekek lelkiegészsége.

Ez a címe annak a könyvnek, melynek bemutatója február 11-én, kedden délután 5 órakor lesz a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban. Bimbó Zoltánné, pedagógus, mentálhigiénikus, egyben a könyv írója rádiónknak elmondta, abban az időben, amikor a szülők mesélnek a gyermeküknek, akkor számukra minden alapszükséglet megjelenik. Ilyen a közelség, az intimitás, és a biztonság érzése is. Hozzátette, az együtt töltött pillanatok pedig jót tesznek a gyermek- szülő kapcsolatoknak. Kiemelte, nemcsak a kisebb gyermekeknél, hanem az óvodás korúaknál is ugyan olyan fontos szerepe van a közös minőségi időtöltésnek. Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a szülők alkalmazzanak szabályokat, amelyeket a gyermeknek be kell tartania. Kiemelte, ez mindkettőjük szempontjából fontos a jövőre nézve. A könyvbemutató ingyenes.

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink