Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a medvén kívül műsorunkat is figyelik. 2025 február 2-án, vasárnap kora délután, a hétfő esti ismétléskor (20.00), ezután pedig hangos archívumunk segítségével bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 5. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe – Szűz Mária a vallási előírásoknak eleget téve, ezen a napon mutatta be a templomban a kisded Jézust. Jézus édesanyja, Szűz Mária karácsony után 40 nappal a jeruzsálemi templomban bemutatta gyermekét és fölajánlotta Istennek. A gyertyaszentelés és az ilyenkor tartott gyertyás körmenet az ünnepi fények felvonulása. A gyertyák fénye Máriát is ünnepli, mert ő hozta a templomba a "népek megvilágosítására" szolgáló igazi Fényt, azaz Jézust. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. Ezen a napon az Egyház megáldja az égő gyertyákat. A szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embereket, ünnepeken éppúgy szentelt gyertyát gyújtottak, mint betegség vagy más bajok idején. Gyertyaszentelő nevezetes nap az időjóslásban is. Általában úgy vélik, ha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik, ezért a népi bölcsesség szerint "Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, mint a nap süssön". Ismert a medvével való jóslás: ha ezen a napon kisüt a nap és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a hideg. Ne is beszéljünk többet róla. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Már nem is ritka esemény, hogy a szigetszentmiklósi képviselőtestület a viták miatt vagy túllépi az időkeretet, vagy éppen, hogy belefér a tanácskozás – erre volt példa legutóbb. A szakbizottsági ülések után a testületi tanácskozásról is beszámolunk, ezután pedig a Halásztelken tervezett fejlesztésekről tudósítunk. Ez a kínálatunk, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









