Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. május 09. péntek Gergely napja van.
Jókedvűen és jótékonyan (január 12.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-01-12

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha illően, azaz jó kedvvel fogadják Vízkereszt után a farsang beköszöntét. 2025. január 12-én, vasárnap kora délután, az ismétléskor, hétfőn este 8 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor közérdekű és szolgáltató magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 2. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Rosszabbodnak ugyan a járvány számai, de ne erre figyeljünk, hanem arra, hogy elkezdődött az év egyik legvidámabb szakasza, a farsang. Elterjedt szokás volt a telet jelképező szalmabábu elégetése vagy vízbe fojtása. Nálunk egyes vidékeken a bábu neve kisze, kice. A mulatságok és a böjti időszak találkozásának jellegzetes népi játéka Konc vajda és Cibere vajda, a farsang és a böjt tréfás háborúsága volt a még előttünk levő húshagyó kedden. A legyőzött Ciberét jelképező szalmabábut végig vitték a falun, elégették, vízbe vetették, vagy keresztüldobták a templom kerítésén, hogy elűzzék a betegséget, az éhséget. A farsang a vidámság, gyermekek jelmezes felvonulása, bulik, elegáns, hagyományőrző bálok ideje, ami a megtisztulást, a böjtöt előzi meg. A bálok ősi szokások újkori változatai: a télűző, tavaszköszöntő népi mulatságoké, alakoskodásoké, amelyek gyökere a pogány termékenységvarázsló szokásokból táplálkozik. Sokáig üldözte is az egyház az "istentelenségeket", ám azután átengedte ezt az időszakot a vidámságnak. A farsangi fánk benyomott közepe valójában egyértelmű szexuális, termékenységvarázsló jelentéssel bírt. Az alakoskodásnak, azaz a jelmezbe bújásnak is volt célja: a tél elűzése, hogy jöhessen végre a termékeny tavasz, a gonosz, ártó szellemek megtévesztése a kellő szaporulat érdekében állat és ember számára. Most még ugyan távolinak tűnik, de visszafordíthatatlanul közeledik a természet megújulásának ideje. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Nem jókedvből, hanem a valósághoz ragaszkodva először a vírusok-baktériumok világában nézünk körül: többféle fertőzés okoz kellemetlen tüneteket napjainkban – dr. Békássy Szabolcs háziorvossal vesszük sorra egészségünk támadóit. Két jótékony célú rendezvény beharangozása következik ezután, majd a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház csapata által szervezett januári rendezvények sorát ismerhetik meg. Érdemes naptárt és írószerszámot előkészíteni annak érdekében, hogy ne maradjanak le egyetlen megtekintésre érdemes eseményről sem. Ennyit a mai kínálatról, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak! 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink