Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 23. csütörtök Gyöngyi napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Hangok Hanoiról (november 6.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-11-06

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy a kis és a nagy Duna mentén egyaránt hallgatnak bennünket. 2024. november 6-án, szerdán este, az ismétléskor szombaton 14 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor érdekes helyszínekről, különleges témákról szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XVI. évfolyamának 45. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Ha igazán pontos szeretnék lenni, akkor azt kellett volna mondanom a Sziget Szelet helyett, hogy Félsziget Szelet. Nem arra gondolok, hogy hiányzik a műsor fele, hanem arra, hogy helyszínünk egy félsziget tengerparti sávján elterülő ország, amely egykor minden nap szerepelt minden híradásban Magyarországon és a többi szocialista országban. Kötelező volt ugyanis bemondani, hogy aznap a gaz elnyomó imperialisták közül Amerika haderejének hányadik repülőgépét lőtték le a hős országvédő katonák a nagy, baráti Szovjetunió haderejének támogatásával. Illetve, ezt az utolsó részt csak ritkán hangoztatták, de minden rádióhallgató tisztában volt azzal, hogy a Szovjetunió és Amerika csatázik, akkor szerencsére tőlünk messze, Vietnamban. Tegnap (vagy ma hajnalban) lelőtték a – mondjuk – 895. amerikai B52-es bombázót – ezzel kellett kezdeni a híreket, utána jöhetett csak a többi eseményről szóló tudósítás. Ha nem is történelmileg, hanem a mindennapokban messze már ez az idő, ma már sem Ukrajnában, sem a Közel-Keleten nem számolják a megsemmisült harci eszközöket, számolatlanul fogynak, mint a háborúkra költött dollármilliárdok. Ne is beszéljünk róla, térjünk vissza a békés időket élő Vietnamba. Rádiónk ügyvezető igazgatója, Szilvay Balázs nemrég ebben az országban járt és hazatérve olyan sok érdekességet mesélt erről a nem túlzottan ismert helyről, hogy arra gondoltam: érdemes egy különkiadás, egy Félsziget Szelet erejéig megismerkedni mindazokkal a körülményekkel, amelyek nekünk, európaiaknak, szokatlannak, érdekesnek és különlegesnek tűnhetnek. Például az, hogy a nyolcmilliós fővárosban, Hanoiban nincs tömegközlekedés, nincsenek közlekedési szabályok, jelzőlámpák vagy útburkolati jelek – mégis mindenki eljut úti céljához anélkül, hogy balesetet okozna vagy szenvedne. Igaz, ami a tömegközlekedést és az útburkolati jelek hiányát illeti, a Karácsony Gergely vezette Budapest lassan utoléri Hanoit, de ez egy másik műsor témája lehetne. Jöjjenek velem, kiránduljunk együtt egy olyan helyre, ahol terülj asztalkám minden utca!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Térkődepo több mint 30 éve meghatározó szereplője a magyar térkőgyártó piacnak. Fő profilunk a prémium minőségű térburkoló kövek gyártása és értékesítése, amelyeket közvetlenül a gyártótól kínálunk kivitelező partnereinknek – lakossági és ipari felhasználásra egyaránt.

Amit kínálunk:

  • Saját gyártású térkövek széles választéka, különböző formákban, színekben és felületi kialakításokkal

  • Közvetlen gyártói árak – közvetítők nélküli beszerzés, egyenesen a forrásból

  • Rugalmas, gyors kiszolgálás – akár nagy volumenű megrendelések esetén is

  • Versenyképes árak, folyamatos akciók, egyedi ajánlatok kivitelezőknek

  • Stabil, megbízható partneri háttér – több évtizedes tapasztalat, referenciákkal

  • Személyre szabott együttműködés, logisztikai támogatással

    web: https://terkodepo.hu, cím: 2319 Szigetújfalu, Fő út 1/a, telefon: +36202630049

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Az English 4 You egy brit nyelviskola Szigetszentmiklóson a Miklós Plázában, amelyet a Brit Studio Bt. működtet, és Steve Oxley angol anyanyelvű tanár vezet.
Tanulj angolul jó hangulatban, bármilyen szinten vagy, bármilyen cél vezérel!
Vedd fel a kapcsolatot Steve-vel még ma!

hello@britstudio.hu

Facebook: https://www.facebook.com/britstudiohungary

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink