Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 08. kedd Ellák napja van.
Szakmai napok 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Testvérvárosi kapcsolatát erősítette Szigetszentmiklós és Gyergyószentmiklós.

2018-ban a szigetszentmiklósi pedagógiai képviselők látogatták meg Gyergyószentmiklós óvodáit, tapasztalatszerzés és ismerkedés céljából. Idén pedig Szigetszentmiklós adott otthont egy három napos szakmai programnak, melyre a romániai testvérváros óvodai nevelői és ifjúsági feladatokat ellátó munkatársak érkeztek. A gyergyószentmiklósiakat október 15-én, délelőtt 9 órakor fogadta Nagy János polgármester, a projektzáró rendezvény pedig október 17-én volt a Cserbóka Óvodában. Nagy Eszter, az esemény egyik főszervezője rádióknak elmondta, a látogatás célja az volt, hogy a résztvevők korszerű szakmai ismereteit bővítése mellett a tapasztalataikat is megosszák egymással.

Tádics Éva, az esemény másik főszervezője hozzátette, a gyergyószentmiklósi delegációval október 15-e és 17-e között a legtöbb szigetszentmiklósi óvodát meglátogatták, ahol a tapasztalatok alapján elmondható, hogy az ott dolgozók munkájával teljes mértékben elégedettek voltak. A három napos szakmai programot a Bethlen Gábor Alapítvány és Szigetszentmiklós Város Önkormányzata támogatta.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink