Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. október 22. kedd Előd napja van.
Állatok Világnapja
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Nagy készülődés előzte meg az Állatok Világnapjára tervezett programot.

Néhány héttel ezelőtt kihirdette a Halásztelki Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Gimnázium azt az adománygyűjtést, amelynek keretében az osztályok állateledelt gyűjthettek a menhelyek számára, írja beszámolójában az iskola hivatalos közösségi oldala. Október 3-án a 2. és 3. órában három meghívott előadó kiselőadásán vehettek részt a tanulók. Egy kutyakozmetikus beszélt a kutyafajtákról és a munkájáról, ezt követően a helyes táplálásának módját és különféle állateledeleket ismerhettek meg a gyerekek. Az eseményt Kuli Judit fotókkal és videókkal szemléltetett előadása zárta, melynek keretében a gyerekek a tengerek állatvilágával ismerkedtek meg. Az Álltatok Világnapja alkalmából szervezett bemutató előtt három napon keresztül fakultatív feladatokat kaptak az alsós osztályok. Ezek között szerepelt madártollak gyűjtése is, amit tablóra felragasztva képekkel, leírásokkal egészíthettek ki, valamint a kedvenc állatuk lerajzolása, amelyik szabadon választott technikával színezhettek ki. Az elkészült munkákból kiállítás készül a későbbiekben.

Kép forrása: Halásztelki Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és AMI huvatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink