Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. október 22. kedd Előd napja van.
Élete során Halásztelek fejlődéséért dolgozott
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Elhunyt Bundev Todorov Ivánné Halásztelek díszpolgára, korábbi tanácselnöke.

Életének 86. évében hunyt el Bundev Todorov Ivánné, aki 1977-től 1985-ig vezette Halásztelket, mely az ő ideje alatt vált nagyközséggé, írja hivatalos közösségi oldalán a település önkormányzata. Munkássága nagyban hozzájárul Halásztelek fejlődéséhez. Vezetése alatt készültek el Halásztelek első szilárd burkolatú utcái. Megnyitották az átalakított művelődési házat, amely mozit, könyvtárat, klubhelyiségeket is magában foglalt. Elkészült Halásztelek vízhálózata, felújították az óvodát. Ebben az időben nyitott a Kisgyár utcai körzeti orvosi és a fogorvosi rendelő, elindult a gyermekorvosi ellátás is. Két játszótér épült és megkezdődött a bölcsődeberuházás is. Továbbá sokat tett azért, hogy megépülhessen Halásztelek római katolikus temploma. 1980-ban az ő gondozásában jelent meg a Halásztelek történetét feldolgozó első füzet: „Halásztelek tegnap, ma, holnap” címmel. Bundev Todorov Ivánnét Halásztelek Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.

Kép forrása: Halásztelek város hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Egy csepp Itália a Csepel-szigeten…

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink