Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. október 22. kedd Előd napja van.
A gát lábáig ér majd a víz
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Halásztelek biztonságban van.

Így fogalmazott az árvízvédelmi készültség kapcsán hivatalos közösségi oldalán Nagy Barnabás alpolgármester. Azt írja, Halásztelken jelenleg még nem érte el az első fokot a készültség. A legfrissebb információk szerint 850 cm-nél tetőzhet a Duna, a legmagasabb vízállás szeptember 21-én, szombaton várható. Folyamatosan tartják a kapcsolatot a vízügyi szakemberekkel és a katasztrófavédelemmel. A víz vélhetően a gát lábáig ér majd. A gát őrzésére az önkéntes polgári védelmi szolgálat felállítását megkezdték. Az arvizvedelem@halasztelek.hu e-mail címen várják azoknak a jelentkezését, akik szolgálatot tudnak vállalni, akár az esti, vagy hajnali órákban is 4 órás váltásban.

Kép forrása: Halásztelek Város hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink