Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. május 09. péntek Gergely napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Közérdekű és szolgáltató műsor (szeptember 15.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-09-15

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a hirtelen jött ősz sem vonja el figyelmüket műsorunkról. 2024. szeptember 15-én, vasárnap kora délután, az ismétléskor hétfőn este 8 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor közérdekű és szolgáltató magazinunk, a Mozaik XVI. évfolyamának 37. számát hallhatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Vizes témánk is van a mai műsorban, ezért most egy vizes évfordulóról emlékezem meg. Húsz évvel ezelőtt a Hágai Nemzetközi Bíróság a bős–nagymarosi vízlépcső építéséről meghozott ítéletében – a magyar közvélemény megdöbbenésére – Szlovákia mellett Magyarországot is elmarasztalta. A vízlépcsőről 1977. szeptember 16-án írt alá szerződést Csehszlovákia és Magyarország, a tényleges munkálatok Nagymarosnál 1984 februárjában kezdődtek a tereprendezéssel, majd folytatódtak a körgát és a majdani erőművi munkások lakótelepének felépítésével. A magyar országgyűlés 1992. május 25-én meghozott határozatával egyoldalúan megszüntette a szerződést, ezt követően kezdődött meg a körgát bontása, majd a táj rendbehozatala. Hol rádiós, hol tévés tudósítóként végig figyelemmel kísértem a fejleményeket: ott voltam a tervezett erőmű alapkövének letételekor, majd sok év múlva a körgát elbontásának befejezésekor rendezett ünnepélyes sajtótájékoztatón. Közben számtalan más alkalommal jártam a nagyobbodó, majd kisebbedő létesítménynél. Egyszer a Visegrád felett magasodó hegyoldal festői szépségű helyén levő, nemrég kigyulladt szállodájának teraszán a Napközben című rádióműsor onnan közvetített élő adásába hívtunk meg szakértőket, hogy mondják el véleményüket a vízlépcső ellen és mellett. A minisztérium emberei felállítottak egy hatalmas tablót, amelyen a Duna-kanyar volt látható a már felépített erőművel és ha kinéztünk a tábla mellől, akkor láttuk a még érintetlen, gyönyörű tájat. Nagyon érzékletes és nagyon elborzasztó volt a különbség, örülök, hogy a magyar történelem és a világörökség részét képező csodálatos táj megmaradt. Amiről nem beszélünk: a vízlépcső természetesen másutt is felépíthető lett volna, de it5t volt a számítások szerint a legolcsóbb. A döntéshozók között mindenkinek ez volt a legfontosabb. Arról is csönd van, hogy a szükséges munka nagy részét elvégezték, mert a sziklás Duna-mederben annak idején robbantások sorozata után elkészítették az erőmű teljes betonalapzatát – efölött folyik ma a víz. A körgát bármikor, aránylag egyszerűen és gyorsan visszaépíthető és máris folytatódhat az építkezés. Remélem, soha, senkinek nem jut az eszébe kiadni erre az utasítást. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szintén egy építkezés az első témánk, mégpedig a Budapest-Belgrád vasútvonal. Gergőné Varga Tünde, Dunavarsány polgármestere mondja el javaslatait. Szigetszentmiklós a következő helyszín: Budai Gábor, a Summerfest egyik alapítója és helybeli főszervezője összegzi a tapasztalatokat és tekint előre a jövő évi eseményre. A múlt vasárnap volt a halászléfőző vagy ahogy másutt mondják, halléfőző verseny a Kéktón, az egyik zsüritag, a Bajáról érkezett alpolgármester hasonlítja össze az ottani és itteni vetélkedést és tesz figyelemre méltó javaslatot. Végül Lázár Gergő, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója néhány szeptemberi eseményt ajánl kedves mindnyájuk figyelmébe. Ez a kínálatunk, hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink