Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 09. szerda Lukrécia napja van.
Demokrácia nap
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Polgármestert és díszpolgárt is választottak.

A Család- és Gyermekjóléti Központ nyári táborának utolsó napján 21 gyermek látogatott a Szigetszentmiklósi Városházára, írja a szigetszentmiklos.hu. Az évek óta hagyományos „demokrácia napon” a fiatalok néhány órára belecsöppenhetnek a közigazgatás világába. A táborozók a már korábban megválasztott diákpolgármesterükkel, Soltész Kincsővel, és diák-alpolgármesterükkel, Csengő Bencével érkeztek. Delegációjukat Nagy János polgármester fogadta, és vezette körbe az épületben, az irodájában mindenki beülhetett a székébe is, írják. A gyermekek egy testületi- ülésen is részt vehettek a hivatal nagytermében, ahol három napirendi pontot tárgyaltak. A többi között javaslatok hangzottak el bábszínházról, videós találkozóról, gokartpálya és állatkert létesítéséről. Végül zárt ülésen titkos szavazással díszpolgárt választottak, ahol nagyon szoros versenyben, egyetlen szavazatnyi különbséggel Komlósi Ábel Sándor nyert.

Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink