Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem tartanak a messzi múlt hűvösébe. 2024. július 31-én, szerdán este és az ismétléskor, szombaton 14 órától a térség érdekességeiről szóló műsorunk, a Sziget Szelet XVI. évfolyamának 30. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. A nyári melegben milyen jó lenne, ha leszállhatnánk a föld alá néhány tíz métert, hogy az ott megfelelően kialakított szobákban elbújhassunk a forróság elől. Ha nem is a valóságban, hanem a műsor segítségével ezt tesszük a következőkben a saját, magán hangos archívumom segítségével. A Sziget Szelet régi adásai között bukkantam egy 2011-ben rögzített, kifejezetten a meleg elől védő létesítményről készült riportra. Persze, annak idején nem negyven fok, hanem annál nagyságrendekkel nagyobb, pusztító hőmérséklet elől nyújthatott volna védelmet, szerencsére nem volt szükség a kipróbálására. Ne is legyen, soha. Jöjjenek velem, nézzünk körül együtt a csöndes, hűvös helyiségekben a régi felvétel segítségével! Figyelem, indulunk!
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









