Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 21. kedd Orsolya napja van.
Summerfest 2024 (július 3.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-07-03

Köszöntöm a hallgatókat és jóelőre szólok: amíg hallgatják a bevezetőt, készítsenek a kezük ügyébe papírt és írószerszámot, szükség lehet rá.  2024. július 3-án, szerdán este, az ismétléskor, szombaton 14 órától és a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor a Csepel-sziget különleges eseményeiről szóló műsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 27. száma szól a hangszórókból, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Hol volt, hol nem volt…kezdhetném így is, mert már olyan régen volt, amikor a térségben külön-külön helyen, időben és műsorral rendezett kulturális fesztiválokat egy merész ötlettel a rendezők egyesítették és egy, a korábbiaknál nagyobb, színesebb, gazdagabb kínálatú nemzetközi eseménnyé, a Summerfestté formálták. Ennek már 31 esztendeje, tavaly köszöntöttük a kerek, három évtizedet átölelő évfordulót, az idén folytatjuk és még remélhetőleg sokáig folytatni fogjuk az évek számolását. Eddig is voltak és sajnos ma is vannak a szervezésben zökkenők: mögöttünk van a világjárvány, majd a gazdasági megtorpanás, ezeken már túl vagyunk, de még most is tart a háború a szomszédunkban. Inter arma silent musae – a fegyverek között hallgatnak a múzsák, tartja a régi római mondás és valóban, a békétlenségek soha nem tesznek jót a békés, kulturális rendezvényeknek már csak azért sem, mert mindig akadnak országok, ahonnan nem tudnak eleget tenni a meghívásnak. Idén sem tehetjük ki a „nemzetközi” jelzőt plakátokra, szórólapokra, csak remélni tudjuk, hogy visszajön ennek az ideje. A mostani augusztus 15-től 20-val bezárólag tartandó eseménysorozat azért sok emlékezetesnek maradó percet-órát kínál a látogatóknak, érdemes lesz megvenni a már most is kapható jegyeket vagy bérleteket nem csak a felnőttek, hanem a kisebbek számára is, mert mint mindig, most is lesz gyermekek summerfestje a szigetszentmiklósi katolikus templom mellett kialakított nagy parkolóban. A hely szokás szerint erre az időre fesztiválhelyszínné változik, annak minden kellékével, azaz a sátrakkal, nagyszínpaddal, álló- és ülőhelyekkel, enni- és innivalókkal. Mai műsorunkban Budai Gábor fesztiváligazgatóval, az alapítók egyikével áttekintjük a kínálatot – ha valaki nem tud majd igazán választani, egyszerű a megoldás: menjen el minden este az idei Summerfestre, biztosan nem bánja meg!   

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

A Térkődepo több mint 30 éve meghatározó szereplője a magyar térkőgyártó piacnak. Fő profilunk a prémium minőségű térburkoló kövek gyártása és értékesítése, amelyeket közvetlenül a gyártótól kínálunk kivitelező partnereinknek – lakossági és ipari felhasználásra egyaránt.

Amit kínálunk:

  • Saját gyártású térkövek széles választéka, különböző formákban, színekben és felületi kialakításokkal

  • Közvetlen gyártói árak – közvetítők nélküli beszerzés, egyenesen a forrásból

  • Rugalmas, gyors kiszolgálás – akár nagy volumenű megrendelések esetén is

  • Versenyképes árak, folyamatos akciók, egyedi ajánlatok kivitelezőknek

  • Stabil, megbízható partneri háttér – több évtizedes tapasztalat, referenciákkal

  • Személyre szabott együttműködés, logisztikai támogatással

    web: https://terkodepo.hu, cím: 2319 Szigetújfalu, Fő út 1/a, telefon: +36202630049

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink