Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Környezettudatosság 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Minden évben nő a faültetési programra jelentkező osztályok száma.

2024/06/21 - 19:42

A Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola és a Bíró Lajos Általános Iskola valamennyi ballagó osztálya vállalta idén is, hogy környezetszennyező lufik nélkül búcsúzik az utolsó tanévtől. Cserébe Nagy János polgármestertől egy facsemetét kaptak, amit közösen ültettek el a Kéktó Szabadidőközpontban, valamint a Buga Iskola udvarán. Nagy János rádiónknak elmondta, nagy öröm, hogy minden évben egyre több osztály jelentkezik az akcióra, amit jövőre is megtartanak. Hozzátette, a fákra elhelyezett táblákat a résztvevő osztályok diákjai alá is írták. Kiemelte, az Aries Nonprofit Kft. munkatársai rendszeresen gondozzák majd a növényeket, de elsődleges céljuk, hogy a feladatban a tanulók is részt vegyenek a későbbiekben.

Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink