Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 10. csütörtök Amália napja van.
Változhat az összetétel 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Több szigetszentmiklósi egyéni választókerületben is szoros volt a verseny.

A szigetszentmiklósi önkormányzati választásokon összesen három egyéni választókerületben volt szoros verseny, mondta el rádiónknak Dr. Vántsa Botond, a Fidesz- KDNP frakcióvezetője. Hozzátette, annak ellenére, hogy polgármesterjelöltként csak második helyen végzett, sikeresnek mondható a végeredmény, amit a számok is jól mutatnak. A 10. számú egyéni választókerületben összesen 22 szavazattal maradt alul Kövesi László, a Fidesz- KDNP jelöltje. Itt Lupa János, az Egységben a Városért Egyesület jelöltje nyert. A 8. számú választókerületben pedig szintén 22 szavazattal kapott kevesebbet Kátai- Bence Annamária, a Fidesz- KDNP jelöltje, az első helyen végzett Orosz Lászlóval szemben, aki a Miklósért Városvédő Kör és a bal oldali pártok összefogásában indult. A legszorosabb eredmény a 8. választókerületben született, itt Ladányi Sándor, az Egységben a Városért Egyesület jelöltje, mindösszesen 1 szavazattal előzte meg Becz Tamást, a Fidesz- KDNP jelöltjét, ezért újraszámlálást kértek, hangsúlyozta Dr. Vántsa Botond. Hangsúlyozta, a 8. számú egyéni választókerületben kért újraszámlálás hozhat végeredményt a képviselő- testület összetételében. Kiemelte, azonban a legfontosabb, hogy közösen, együttműködve tudjanak a fejlesztések irányába indulni.

A Süss fel Nap!-ban készített teljes interjú it meghallható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink