Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha végighallgatják a kilenc közül az utolsó három polgármester-jelöltet is. 2024. június 5-én, szerdán este, az ismétléskor, szombaton 14 órától és a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor fontos ügyeinkről szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 23. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. A három mai megszólaló, azaz Farkas Gábor, Kocsis Éva és Nagy János fejezi be a június 9-i választáson polgármester-jelöltjeinek sorát. Azok kedvéért, akik esetleg nem tudják hirtelen felidézni a teljes névsor, elmondom: két héttel ezelőtt Papp István, Kántor Ferenc és dr. Vántsa Botond, egy hete Botló Kornél Levente, Dorogi Gyula és Gyurcsik József mondta el terveit, elképzeléseit és azt, hogy polgármesterré választásuk esetén mit tennének másként, mint Nagy János mostani polgármester. Összefoglalva az eddigieket, a közlekedés volt az a téma, amelyet mindenki szóba hozott és mindenki megállapította: a jelenlegi helyzet már-már tarthatatlan, sürgős változtatásokra van szükség. A megoldás módját részletesen senki nem fejtette ki – erre kevés lett volna az idő, pedig biztosan elhangzottak volna érdekes elképzelések. Ha nem is olyan bombasztikusak, mint a rendszerváltás tájékán Tihany egyik polgármester-jelöltjétől, aki egy csapásra akarta megoldani a táj környezetvédelmét és a sok turista zökkenőmentes közlekedését: Balatonfüred és a tihanyi rév között trolibusz-járat bevezetésének ígéretével kampányolt. Az eredményről csak annyit, hogy ma a félszigeten ma sem jár trolibusz. Komolyra fordítva a szót, ha a szigetszentmiklósi polgármester-jelöltek elképzeléseinek mindegyikéből csak egy kis rész valósul csak meg, már akkor is minden eddiginél gyorsabban válik a Csepel-sziget gyöngyszemévé Szigetszentmiklós. Ennyit bevezetésként, és ne feledjék: választás június 9-én!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









