Köszöntöm a hallgatókat és remélem, hogy a temérdek kampány-ajánlat közepette megőrizték tárgyilagos választási képességüket. 2024. május 29-én, szerdán este, az ismétléskor, szombaton 14 órától és a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor a Csepel-sziget és rajta természetesen Szigetszentmiklós fontos ügyeivel foglalkozó műsorunkat, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 22. számát hallgatják, a szerkesztő, Haeffler András vagyok. Ezúttal elmaradt a bemutatkozásnál a szokásos műsorvezetői titulus, mert a mai összeállítás három interjúját kolléganőm, Patek Edina készítette. Annyi már az eddig elhangzottak alapján is összegezhető, hogy mindenki fontosnak tartotta elmondani véleményét a Tesco-áruházhoz köthető, elhibázottnak látszó raktár-beruházásról, az ehhez kapcsolódó és – sajnos – Szigetszentmiklóson és a járásban még sok helyen meglévő közlekedési gondokról, valamint a képviselőtestület nem megfelelő pénzügyi-gazdasági döntéseiről. Bárki lesz is majd a győztes, lesz bőven tennivalója. Ezzel együtt olyan csábítónak tűnik a polgármesteri poszt, hogy kilencen is szeretnék elnyerni: országos rekordot állítottunk fel a jelöltek számát illetően. A programpontok közötti egyezés azt is jelzi, hogy milyen területeken van szükség sürgős beavatkozásra. Ha az elmúlt esztendőkben a testületi üléseken is hasonló összhang uralkodott volna, most nem lenne szükség egyes korábbi döntések felülvizsgálatára – de ez már az őszi időszak témája lesz, mivel az újonnan megválasztott polgármester és képviselőtestület akkor kezdi majd meg a tényleges munkát. A mai három megszólaló: Botló Kornél Levente, Dorogi Gyula és Gyurcsik József – hallgassák a terveiket olyan jó szándékkal, mint ahogy ők megfogalmazták!
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!